Hallgatói tudástár

Projektek

Konferenciák

Dr Hornyacsek J. publikációk

Fórum

Linkek
Kezdőlap Fontos információk Biztonságunk érdekében Folyóirat Publikációk Gyerekoldal

Dr. Hornyacsek Júlia

 

A honlap célja, rendeltetése:

Ez a honlap azért készült, hogy teret adjon olyan szakma-elméleti és módszertani anyagoknak, amelyek kapcsolatosak a katasztrófavédelemmel, polgári védelemmel, tűzvédelemmel, környezetvédelemmel és minden olyan további védelmi területtel, amelyek a biztonságunkat szolgálják.

Célja, hogy a védelmi szféra kutatói bemutathassák tudományos kutatásaikat, eredményeiket, lehetőségük legyen tanulmányaik közzétételére, és hogy segítséget nyújtson az oktatásban a védelmi ismeretek közvetítését felvállalók számára.

Rendeltetése továbbá, hogy segítsen eligazodni felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt a veszélyek világában, és hogy hozzájáruljon az olvasók veszély-tudatos magatartásának és önmentési készégének kialakításához.

A honlap sokunk összefogásával alakul, szívesen látjuk a témával kapcsolatos anyagokat, információkat, a javító szándékú javaslatokat, véleményeket.

Kizárólag a szakmaiság betartásával készült, másokat nem sértő,

védelmi rendszereket nem kritizáló,

a hatályos jogszabályokba nem ütköző saját készítésű műveket várunk!

Olvassa el a honlap-használati- és megjelentetési feltételeket.

Elérhetőségek:

Levelezés: "Biztonságunk érdekében"
2234 Maglód, Pf. 14.
E-mail cím: drhornyacsek.julia@levelcenter.hu

A fenti célok elérése érdekében menüpontokat alakítottunk ki, amelyek áttanulmányozása után mindenki eldöntheti, hogy a milyen oldalakon kíván tájékozódni és/vagy anyagokat megjelentetni.

MENÜPONTOK

1.

Hallgatói tudástár:
Ebben a részben olyan prezentációkat és egyéb forrásanyagokat talál, amelyeket a védelmi tanulmányok során jól tud alkalmazni a vizsgákra való felkészüléshez, zárthelyi dolgozatok, évközi feladatok írásához. Haszonnal forgathatják azok is, akik érdeklődőként vagy gyakorló szakemberként rendszer-szemlélettel kívánják áttekinteni a biztonság, a biztonságra ható tényezők, és a nemzeti komplex védelmi rendszer témakörét, annak jogszabályi hátterét, működését.

2.

Projektek:
Olyan lezajlott események, rendezvények hír- és képanyagai, amelyek a lakosság és a védelmi feladatok ellátásában részvevő civil állampolgárok (gyermekekés felnőttek), önkormányzati vezetők önkéntesek stb. felkészítését, valamint a védelmi ismeretek terjesztését szolgálják. Ide kerülhetnek továbbá a védelmi szakterület szakembereinek önképzését, képzését, továbbképzését célzó eseményekről szóló tudósítások. Itt kapnak helyet azok polgári védelemmel katasztrófavédelemmel, tűzvédelemmel stb. kapcsolatos rendezvények, események, amelyek a védelmi szervek, egyesületek, magánszemélyek kezdeményezésére indultak, és szeretnék munkájuk eredményét bemutatni a szélesebb nyilvánosságnak is.

Ezen a lapon a megjelentetés feltétele, hogy a szerző a főoldal Fontos információk menüpontja alatt található „Megjelentetési kérelemmel” forduljon a honlap-üzemeltetőhöz.

3.

      Konferenciák:
Itt tudósítunk a már lezajlott tudományos igényű és/vagy módszertani konferenciákról. Kérelemre közzétesszük a konferencia-anyagokat, és teret adunk az aktuális saját- és/vagy mások által szervezett konferenciák híreinek, anyagainak, eredményeinek.

Ezen a lapon a megjelentetés feltétele, hogy a szerző a főoldal Fontos információk menüpontja alatt található „Megjelentetési kérelemmel” forduljon a honlap-üzemeltetőhöz.

4.

Dr. Hornyacsek J. publikációk
Itt az üzemeltető saját írásai, anyagai jelennek meg

5.

Fórum:
A szakmai tapasztalatcserét és kommunikációt szolgálja ez a menüpont. Szakértők, elismert szakemberek válaszolnak a feltett kérdésekre. A védelmi szféra munkatársai itt vitathatnak meg egymással olyan szakmaelméleti- és módszertani kérdéseket, amelyek munkájuk során felmerültek. A téma iránt érdeklődők számára pedig ismeretbővítési lehetőség. A tartalmáért a honlap-üzemeltető felelősséget nem vállal. Itt kizárólag regisztrált olvasók levelezhetnek egymással.

Feltétel: regisztráció a Fórum menüpont alatt

6.

Kezdőlap
Ezen az oldalon navigál most. A kezdőlap minden oldalról elérhető

 

7.

Fontos információk:
Ez alatt a menüpont alatt találhatóak a honlap alapdokumentumai, fontos adatai, az elérhetőségek, a Honlap-használati- és megjelentetési útmutató. Itt kaptak helyet a megjelentetéshez szükséges dokumentumok: kérelmek, nyilatkozatok, tartalmi és formai követelmények, adatlapok stb. Ezek segítségével eldöntheti, hogy milyen típusú, besorolású az Ön által megjelentett anyag, és milyen formában kell beküldenie.

8.

Biztonságunk érdekében:
Ez alatt a menüpont alatt ismeretanyagokat közlünk a körülöttünk lévő veszélyekről, a veszélyek elleni védelmi rendszerekről, az önmentési készség fejlesztését segítő technikákról, valamint Fontos tanácsokat, amelyeket célszerű betartani rendkívüli események, katasztrófák során.

Ezen a lapon a megjelentetés feltétele, hogy a szerző a főoldal Fontos információk menüpontja alatt található „Megjelentetési kérelemmel” forduljon a honlap-üzemeltetőhöz.

9.

Folyóirat:
Tudományos igényű lektorált, ISSN számmal rendelkező online folyóirat, amely a kutatási területen kreditértékkel bír. Szerkesztőbizottsága van, és megjelentetés a hozzájárulásuk alapján történik. Jelenleg még nem üzemel, alapítása folyamatban van.

Ebben a biztonság, az azt veszélyetető tényezők, a védelmi rendszerek és a védelmi munka kérdéseinek témakörében írt tudományos igényű tanulmányok jelennek meg olyan kutatóktól, a master- és a doktori képzésben tanulóktól és a gyakorló védelmi szakemberektől, akik elkötelezettek a lakosság biztonsága és védelme iránt. Olyan saját készítésű tanulmányok, szakmai anyagok jelenhetnek itt meg, amely korábban sehol, semmilyen formában még nem került kiadásra.

Ezen a lapon a megjelentetés feltétele, hogy a szerző a főoldal Fontos információk menüpontja alatt található „Megjelentetési kérelemmel” forduljon a honlap-üzemeltetőhöz, és csatolja a követelményeknek megfelelő anyagot és a hozzá tartozó Adatlapot.

10.

Publikációk
Ez a lap információs jellegű online-könyvtárként működik, bemutatja az olyan írásokat, cikkeket, szakmaelméleti- és módszertani anyagokat, amelyek elsősorban a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a tűzvédelem és a védelmi szféra más egyéb területén keletkeztek, és már korábban megjelentek valahol, vagy nem igényelnek szerkesztőbizottsági döntést, és a szerzőjük rendelkezik az anyag átruházási jogával. (Az online folyóirat megjelenéséig ide kerülnek felhelyezésre a máshol még meg nem jelentetett tudományos igényű) írások is.

Ezen a lapon a megjelentetés feltétele, hogy a szerző a főoldal Fontos információk menüpontja alatt található „Megjelentetési kérelemmel” fordul a honlap-üzemeltetőhöz, és csatolja a követelményeknek megfelelő anyagot és a hozzá tartozó Adatlapot.

11.

Gyerekoldal:
Ezen az oldalon az életkori sajátosságoknak megfelelő tartalommal és módszerekkel mutatjuk be gyermekeinknek a veszélyeket, és a veszélyek során betartandó magatartási szabályokat, a legfontosabb teendőket. Letölthető anyagaink a veszélyhelyzeti nevelés iránt elkötelezetteknek is segítséget nyújtanak. Itt kapnak helyet az iskolák részére kiírt pályázatok, a gyerekek részére meghirdetett versenyek. Itt tudósítunk az iskolák, egyesületek stb. gyerekprogramjairól.

Ezen a lapon a megjelentetés feltétele, hogy a szerző a főoldal Fontos információk menüpontja alatt található „Megjelentetési kérelemmel” fordul a honlap-üzemeltetőhöz.

A honlap készítője, karbantartója: Lebedy Ágnes

lebedy@monornet.hu

Vissza a Kezdőlaphoz

A lap tetejére